Aktuális híreink
7,351 kilométert driftelve állított fel a jégen két GUINNESS-világrekordot a Škoda Enyaq RS iV› Az Enyaq RS iV és Richard Meaden autós újságíró 7,351 kilométerrel megdöntötte „A leghosszabb folyamatos járműves drift jégen” Guinness-világrekordját (GUINNESS WORLD RECORDS™)› Ugyanezzel az autóval a ŠKODA „A leghosszabb folyamatosjárműves drift jégen elektromos járművel” Guinness-világrekordjának címét is elhódította› A rekordok 2023. január 19-én, 11:05 órakor Svédországban, egy Östersund-környéki tó jegén születtekMladá Boleslav/Budapest, 2023. február 7. – Két hivatalos jégdrift-világrekordot is felállított Enyaq RS iV modelljével, azaz sportos RS-családja második tisztán elektromos, akkumulátorhajtású tagjával a ŠKODA. A GUINNESS WORLD RECORDS egyaránt megerősítette „A leghosszabb folyamatos járműves drift jégen”, illetve „A leghosszabb folyamatos járműves drift jégen elektromos járművel” rekordjait, amelyeket 2023. január 19-én, csütörtökön, Richard Meaden brit autós újságíró állított fel a svédországi Östersund melletti Stortjärnen-tó jegén kialakított 188,496 méteres körpályáján.A Škoda a Stortjärnen-tavon felállította a jégen futott leghosszabb folyamatos járműves drift rekordját. Richard Meaden a nemrég bemutatott Enyaq RS iV volánja mögött több mint 15 percnyi kontrollált drifttel tett meg összesen 7,351 kilométert, új, hivatalosan is megerősített rekordot állítva fel. Az előző, 6,231 kilométeres rekordot 2022-ben, Kínában érték el. Ezzel egyidejűleg Meaden és a Škoda Enyaq RS iV „A leghosszabb folyamatos járműves drift jégen elektromos járművel” rekordját is sikerrel állította fel.A GUINNESS WORLD RECORDS bírója, valamint David Kalas nemzetközi driftbíró felügyelete mellett a Škoda végül a negyedik napon, különböző gumiabroncs-kombinációkkal futott számos tesztet követően állította be a rekordot. Az autógyártó öt nap alatt összességében 18 órát fordított a fagyos körülmények közepette a „tökéletes drift” teljesítésére.Rekordkísérlete során az Enyaq RS iV SUV-modell nehéz körülmények között 15 perc 58 másodperc alatt 39 alkalommal járta körbe a driftpályát. Ezalatt 48,69 kilométer/óra csúcssebességet ért el, a leglassúbb ponton pedig 31,64 kilométer/órával haladt. A rekordkísérletben az Enyaq RS iV egy 20 col peremátmérőjű könnyűfém keréktárcsákkal szerelt, sorozatgyártású példánya szerepelt.Az első kerekek a Michelintől származó Däckproffsen 245/35-R20 méretű versenyabroncsain 600 darab ötmilliméteres, míg a hátsó tengely 255/45-R20 méretű Nokian Hakkapelitta abroncsain 300 kétmilliméteres szög gondoskodott a kellő tapadásról – ideális kominációként a 40 centiméter vastag jégrétegen.E két GUINNESS WORLD RECORDS címmel a Škoda és a friss rekorder Richard Meaden, valamint az „RS” rövidítés egyaránt visszatért a rekordok könyvébe. A brit pilóta már 2011-ben is felállított egy rekordot, amikor egy Nagy-Britanniában épített Škoda Octavia RS volánja mögött 227,080 mérföld/órás tempóval megdöntötte a 2,0 literes, feltöltött, sorozatgyártású járművek a Southern Californian Timing Association (SCTA) szerinti szárazföldi sebességrekordját. Meaden az amerikai egyesült államokbeli legendás Bonneville Salt Flats síkságán futotta meg rekordját.Richard Meaden így nyilatkozott legfrissebb sikeréről: „Valóban különleges újra egy Škoda volánja mögé ülni és újabb rekordot dönteni. Az egyesült államokbeli Bonneville Salt Flats, majd Svédország egy befagyott tava – két teljesen különböző rekord, két alapvetően eltérő járművel. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy tizenkét év múltán újra olyan csapat tagja lehetek, akik közösen rekordokat döntenek. Ki gondolta volna, hogy egy elektromos autóban driftelünk itt a jégen? Ez is jól bizonyítja, milyen rohamosan változik az autózás világa, s milyen izgalmas ez az átalakulás.”Az Enyaq RS iV sportfutóműve elöl 15, hátul 10 milliméterrel süllyeszti alacsonyabbra a karosszériát az Enyaq iV változathoz képest. Emellett a progresszív kormányzás és a Menetprofil-választás (Drive Mode Select) technikája éppúgy még hatékonyabb vonóerő-átadási képességeket biztosít, mint az extrafelszerelésként rendelhető Adaptív futóműszabályzás (Dynamic Chassis Control). A modellspecifikus felszerelések között szerepelnek a karakteres RS-lökhárítók, a fényes fekete külső elemek, illetve az egyaránt fekete bőrrel bevont sportülések, kormánykerék és műszerfal.Az Enyaq RS iV a Škoda RS-családjának már második tisztán akkumulátoros elektromos tagja, amely 82 kWh (nettó 77 kWh) energiatároló képességű akkumulátorral készül, két elektromos motorja pedig együttesen 299 lóerőt teljesít. A dinamikus menettulajdonságokat segíti 460 newtonméter maximális forgatónyomatéka is, így álló helyzetből mindössze 6,5 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra. A gyorstöltésre akár 135 kW teljesítménnyel is lehetőség nyílik, amely során mindössze 36 perc alatt tölthető fel az akkumulátor kapacitásának 10 százalékáról 80 százalékra.Videó a rekorddöntésről: https://www.skoda-storyboard.com/en/press-releases/skoda-enyaq-rs-iv-sets-two-guinness-world-records-titles-with-7-351-km-ice-drift/attachment/skoda-enyaq-drift-hero-subtitles_1_a3c67417/
Vadiúj hangos mese sorozat, folyamatosan frissülő részekkel.Kövessétek a családdal Kodi izgalmas történeteit,és éljétek át együtt a kalandokat!A Kocsis család új utakra visz benneteket, amelyek mindig másfelé kanyarodnak és számtalan élményt rejtenek.Vajon melyik lesz a kedvencetek?
Az ENYAQ COUPÉ RS iV nemcsak formájával egyedi a ŠKODA modellek között, de összkerékhajtásával és teljesítményével a legerősebb is mind közül. Elég csak egy pillantást vetned rá, hogy a lángra lobbantsa a vezetés iránti szenvedélyed. Könnyed, de mégis dinamikus megjelenését az elegáns kupé formának és a fekete karosszériaelemek kombinációjának köszönheti. Menet közben éppúgy elcsavarja mindenki fejét, mint amikor leparkolsz vele.
A ŠKODA bemutatta a fenntartható mobilitás felé vezető útitervét2030-as célok: következetes törekvés a klímasemleges mobilitásra és 2020-hoz képest több mint 50 százalékkal csökkentett flotta-szén-dioxid-kibocsátásKözéppontban az elektromos mobilitás, a klímasemleges termelés, valamint az újrafelhasználható és újrahasznosított anyagokAz újonnan alakult Külső Fenntarthatósági Tanács szakértelmével járul hozzá a fontos döntések meghozataláhozA hosszú távú fenntarthatóság a „NEXT LEVEL – ŠKODA STRATEGY 2030” központi témái között szerepelMladá Boleslav/Budapest, 2022. szeptember 21. – Töretlenül folytatja a ŠKODA AUTO a vállalat szén-dioxid-mentesítését, amit „NEXT LEVEL – ŠKODA STRATEGY 2030” koncepciója keretében holisztikus cselekvési tervvel is támogat. Az elektromobilitási átállás felgyorsítása mellett az akkumulátorhajtású elektromos járművek hosszú távon fenntartható előállítása és üzemeltetése áll a középpontban, a kapcsolódó beszállítói láncolatokat is beleértve. Ennek megvalósítása érdekében a ŠKODA továbbra is elkötelezett például az újrahasznosítható anyagok alkalmazása, illetve az elektromos járművek nagyfeszültségű akkumulátorainak következetes újrahasznosítása mellett.A fenntarthatóság áll a „NEXT LEVEL – ŠKODA STRATEGY 2030” középpontjábanA cseh autógyártó „NEXT LEVEL – ŠKODA STRATEGY 2030” koncepciója kulcsfontosságú területeként határozta meg a hosszú távú fenntarthatóság témakörét, ambiciózus célokat tűzve ki maga elé tevékenysége szén-dioxid-lábnyomának a teljes értékteremtési láncolat mentén megvalósítandó, hatékony csökkentése érdekében. A ŠKODA AUTO az elmúlt év során e területen eszközölt beruházásai – a környezetvédelem, a szociális ügyek, a vállalatirányítás és a pénzügy témaköreiben folytatott átfogó, átlátható kommunikációval együtt – nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a Volkswagen Csoport a világ első autóipari vállalataként felelhessen megaz Európai Unió Fenntartható Finanszírozási Akcióterve(European Union’s Sustainable Finance Action Plan) és az EU Taxonómiarendelet (EU Taxonomy) jelentési követelményeinek.Az elektromos mobilitás további bővítéseA ŠKODA AUTO már 2026-ig három új, tisztán elektromos modellel jelenik meg a piacon, amelyeket továbbiak követnek majd, s tervei szerint 2030-ra 70 százalék fölé kívánja emelni tisztán elektromos modelljeinek arányát európai járműértékesítésében. A ŠKODA AUTO célja, hogy az elektromos mobilitás folyamatos bővítése révén 2030-ra több mint 50 százalékkal csökkentse flotta-szén-dioxid-kibocsátásáta 2020-as szinthez viszonyítva.Karbonsemleges termelésA ŠKODA AUTO egyre inkább a megújuló forrásokból származó energiák felé fordul járművei gyártása során, jelentősen csökkentvetermelése szén-dioxid-kibocsátását. Ez nem kevesebbetjelent, mint hogy 2030-ra mindhárom csehországi üzeme nulla nettó karbonemisszió mentén működik majd, míg az indiai gyárak 2025-re teljes mértékben szén-dioxid-semlegessé válnak. Vrchlabí főegységgyára már 2020 végére teljesítette e célkitűzést. A megújuló forrásokból származó energiák használata mellett szinténaz átfogó intézkedések közé tartozik a hulladékok újrahasznosítása, erőforrás-hatékony anyagok, illetve folyamatok alkalmazása és a túlnyomórészt zöld logisztika. A ŠKODA AUTO a ŠKO-ENERGO vállalattal együttműködésben a kelet-csehországi Moravice-Melčben létesülő szélerőműpark építését is támogatja.Fenntartható anyagkörforgás és második akkumulátor-életciklusA ŠKODA AUTO mind gyakrabban választ olyan természetes, újrahasznosított és újrahasznosítható anyagokat, mint amilyeneket például ŠKODA VISION 7S koncepciómodelljéhezhasznált. A fémek és az üveg mellett már az újrahasznosított műanyagok is megjelentek a márka új modelljeiben, a ŠKODA ENYAQ iV számára például természetes gyapjúból és újrahasznosított PET-palackokból készült üléskárpit is rendelhető. A következő lépésta műanyagból és a cukorrépa vagy virágosnád (Miscanthus) rostjaiból készült kompozit anyagok jelentik, de a rizshéj, a kender, a parafa és a kókuszrostok felhasználására is folynak kutatások. Újrahasznosításukat megelőzően a ŠKODA telepített (stacioner) energiatároló rendszerekben alkalmazza az elektromos járművekből származó, használt nagyfeszültségű akkumulátorokat, ami második életciklusukként hatékonyan csökkenti az akkumulátorok szén-dioxid-lábnyomát.Az e-modellek klímasemleges üzemeA ŠKODA AUTO hosszú távú fenntarthatóság iránti holisztikus megközelítése nemcsak a szén-dioxid-semleges termelésre, hanem azelektromos autók gyakorlatilag nulla károsanyag-kibocsátású üzemére is kiterjed. A ŠKODA ENYAQ iV modelleket már szén-dioxid-semleges mérleggel szállíthatják ki az ügyfeleknek, a gyártás jelenleg még nem megelőzhető szén-dioxid-kibocsátását pedig tanúsított karbonkreditek vásárlásávalegyenlíti ki a ŠKODA AUTO. A vállalat emellett a megújuló energiaforrások európai bővülését is támogatja, s például egy új szélerőmű-park építésében is részt vesz Finnországban. Aszámítások szerinti 570 GWh éves kapacitásával azerőmű mintegy 150 ezer háztartás elektromosáram-ellátásához elegendő – vagy éppen helyi szinten károsanyag-kibocsátás nélkül üzemelő ŠKODA elektromos járművektöltésére használható – zöldenergiát termelhet a jövőben.Újonnan alapított Külső Fenntarthatósági Tanács nemzetközi szakértőkkelA ŠKODA AUTO 2021 novemberében létrehozta saját Külső Fenntarthatósági Tanácsát (External Sustainability Council). A külső, független testület öt nemzetközileg elismert szakértőből áll, akik a tervezett fenntarthatósági intézkedések végrehajtására vonatkozóan adnak tanácsot az igazgatótanácsnak, valamint új perspektívákkal, impulzusokkal és megközelítésekkel szolgálnak. Ezzel az autógyártó az egyik első olyan vállalat Csehországban, amely immár saját bizottságának szakértelmét veszi igénybe e szakterületen.Széleskörű képzés a ŠKODA márkakereskedők számára és további fenntarthatósági tevékenységekA fokozott hosszú távú fenntarthatóság felé vezető útján a ŠKODA világszerte 3200 márkakereskedőjét is szisztematikusan be kívánja vonni ezirányú erőfeszítéseibe. Egyértelmű ugyanis, hogy a mégoly apró intézkedések is hatékonyan csökkenthetik a szénlábnyomot, mint például kerékpár felajánlása cserejárműként az ügyfelek számára a szervizlátogatások alkalmával. A kiskereskedelmi szektorban alkalmazott GreenRetail koncepció mellett a GreenProduct a lehető legkörnyezetkímélőbb járművekre, míg a GreenFactory a hosszú távonfenntartható termelésre összpontosít.A vállalat hosszú távú fenntarthatósági intézkedései a Volkswagen Csoport „goTOzero” környezetvédelmi küldetésnyilatkozatára épülnek, s egyaránt felölelik az éghajlatváltozás, a természeti erőforrások, a levegőminőség és a környezetvédelmi megfelelőség témaköreit.Ennek részeként a #Project1Hour kezdeményezés arra hívja fel a Volkswagen Csoport mintegy 660 ezer munkatársát, hogy a hosszú távú fenntarthatósághoz és a klímavédelemhez nyújtott személyes hozzájárulásukat áttekintve ünnepeljék minden év április 22-én a Föld Napját. 2022-ben a ŠKODA AUTO, valamintSAVWIPL India, ŠKODA AUTO Németország és ŠKODA AUTO Szlovákia leányvállalatainak dolgozói vettek részt a kampányban.
A ŠKODA bemutatta a VISION 7S elsődizájnrajzaitÚjszerű orrkialakítás, különösen markáns lökhárítóvalAz oldalra kihelyezett, keskeny fényszórók és T-alakzattá bővített „négyszemű” fénygrafikaErőteljes alsó traktus nagyméretű, aerodinamikailag optimalizált kerekek és hátrafelé enyhén ereszkedő tetővonalMladá Boleslav/Budapest, 2022. augusztus 25. – VISION 7S tanulmánya első vázlatrajzaival – amelyek a koncepciómodell karosszériájáról szolgálnak előzetes benyomásokkal – a ŠKODA AUTO további részleteket mutat be új formai nyelvezetéből. A képek erőteljes SUV-modellt ábrázolnak, markáns orrkialakítással és T-alakzatban elrendezett fénygrafikával.A tisztán elektromos, akkumulátorhajtású ŠKODA VISION 7S koncepciótanulmány külső vázlatrajzain újszerű, markáns orrkialakításais látható, amelyen sötét kontrasztárnyalatban tűnik fel azárt és immár jóval szélesebb, illetve alacsonyabb ŠKODA-hűtőrács. Azegészen a karosszéria széléig oldalra kihelyezett fényszórók két sorban helyezkednek el, a nappali menetfény felettük húzódó, élesrajzolatúsávja pedig az erőteljesen domborodó sárvédőkig nyúlik – karakteres T-alakzattá bővítve a fénygrafikát.A határozott kontúrokkal kiformált motorházfedél a jól ismert ŠKODA-vonalat idézi. A markáns, teljes egészében új kialakítású lökhárítót hét függőleges állású légbeömlő nyílás határozza meg, amelyek közül a középső feltűnő narancssárga betétetkapott. A lökhárító alsó traktusa alumínium védőlemezzel egészül ki. Nagyméretű, aerodinamikailag optimalizált kerekek hangsúlyozzák a VISION 7S erőteljes fellépését, miközben letisztult felületek és hátrafelé enyhén ereszkedő tetővonal jellemzik oldalnézetét.A ŠKODA új formai nyelvezetea márka olyan jól ismert értékeit fogalmazza meg, mint a masszivitás, a funkcionalitás és a hitelesség, emelletttágas térérzet, tartós és hosszú távon fenntarthatóelőállítású anyagok, illetve aerodinamikus és gazdaságos formavilág jellemzik.
A ŠKODA aktív részese a hazai kerékpáros életnek: a márka továbbra is a Tour de Hongrie és a We Love Cycling támogatójaBudapest, 2022. május3. – A ŠKODA a világ egyik legrégebbi autógyártója, az autózás mellett azonban a kétkerekű életaktív szereplője is. Ezért vannak tele modelljei bringabarát megoldásokkal és ezért építette fel biciklis közösségét, a We Love Cycling-ot világszerte. A ŠKODA emellett a rangos magyar verseny, a Tour de Hongrie támogatója is, melynek köszönhetően májusban újra a világ legjobb kerékpárosai uralják majd a hazai utakat. A mezőny felvezetőautója idén egy teljesen elektromos meghajtású ŠKODA ENYAQ iV modell lesz, mely büszkén hirdeti: a cseh márka számára nem a kerekek száma, hanem a lendület az, ami igazán fontos.A ŠKODA és a versenyszellem: a hazai „Tour”-ok megbízható partnereHosszú út áll a márka mögött azóta, hogy elromlott egyik alapítójának, Vaclav Klementnek a biciklije és nekiállt megjavítani, odáig, hogy a legrangosabb kerékpárversenyeken vezeti a világmezőnyt első teljesen elektromos modellje, az ENYAQ iV.A neves kerékpárversenyek támogatása a márka vállalati tradíciójának része, így a ŠKODA nem maradhatott ki a hazai rendezésű, nívós futam, a május 11-én induló Tour de Hongrie szervezéséből sem.A nemzetközi szinten évről évre egyre népszerűbb Tour de Hongrie-n a ŠKODAfelvezető autót és kísérőautókat biztosít, melyekben orvosok, szerelők, felszerelések, ételek és italok kapnak helyet. Mindemellett a márka magyar zöld trikó szponzora is,mellyel szintén azt fejezi ki, hogy komolyan elkötelezett a kerékpársport mellett. A Tour de Hongrie mellett a másik nagy hazai verseny, a Tour de Zalakaros támogatója is: az esemény egyik fő szponzoraként a ŠKODA felel a szervezők autóinak biztosításáért, a ŠKODA országúti maraton résztvevői pedig a verseny legnagyobb kihívásai közepette találkozhatnak a márkával.ŠKODA autók kerékpárosoknakA ŠKODA modellek minden elemükben, legyen az dizájn, okos megoldás, praktikus apróság vagy műszaki részlet, arra törekednek, hogy a lehető legjobban megkönnyítsék a kerékpárosok életét. Gondoljunk csak a tágas csomagterekre, ahova többnapos bringatúrára való felszerelés is befér, az összkerék-meghajtási opciókra, melyek segítségével biztosan eléred a túra kiindulópontját, bármilyen út is vezessen oda, vagy az olyan bringás tartozékokra, mint a kerékpártartók és a sárvédelem. Többek között ezért használ Valter Attila, a 2020-as Tour de Hongrie győztese is egy ŠKODA OCTAVIA Combi iV modellt: ezzel az autóval jár edzeni és versenyezni is. Az ő példája is azt hirdeti, nem számít, hol, mit és miért tekersz, egy ŠKODA modellel sosem akad meg a lendületed.A ŠKODA és a We Love Cycling közös története2018-ban hazánkba is megérkezett a We Love Cycling, itthon is létrejött egy olyan bringás csapat, mely tagjai azért dolgoznak, hogy minél több emberhez eljusson a kerékpározás, mint életfelfogás, mint életmód. A ŠKODA Magyarország számára azért kiemelten fontos ez a nemzetközi kezdeményezés, mert a márka történetéből adódóan pontosan tudja, mit jelent szeretni a kerékpárt. A We Love Cycling csapata igazán sokszínű: vannak köztük olyanok, akik életmód tanácsok segítségével igyekeznek egészségesek maradni, mások a sportolás közben felmerülő problémákra keresnek megoldást, de akit az élsport, a kerékpáros kultúra, a kalória-dús receptek érdekelnek, vagy inspirációt, izgalmas útvonalakat, hétköznapi hősöket keresnek, azok is megtalálják számításukat.Tekerd le te is a WLC-vel a Tour de Hongrie-t!Vagy legalábbis az egyik szakaszának távját és szintemelkedését! Válassz ki egy szimpatikus TdH-etapot és tekerd le te is úgy, ahogy a profik. Ha sikeresen teljesítesz hét nap alatt egy tetszőleges etapot, bárhol az országban (vagy azon kívül is akár), bringás ajándékcsomagot vagy két darab VIP belépőt nyerhetsz az utolsó szakaszra!Részletek a nyereményjátékkal kapcsolatban: https://www.welovecycling.com/hu/tourdehongrie2022/
A Covid-19 világjárvány és a félvezetőhiány ellenére is világszerte 878 200 járművét szállította ki 2021-ben a ŠKODA AUTOErős első félév után a félvezetőhiány lassította a bővüléstKözel 45 ezer kiszállítással erőteljes piaci rajtot vett a tisztán elektromos ENYAQ iVA KUSHAQ révén jelentős növekedés Indiában (+108,9 százalék a megelőző évhez képest)Kilátások: 2022 második felétől fokozatosan enyhülhet a félvezetőellátási helyzetTovábbi lendület várható az új ENYAQ COUPÉ iV és a felfrissített KAROQ részérőlMladáBoleslav/Budapest, 2022. január 17. – A Covid-19-járvány és a félvezetőhiány ellenére is összesen 878 200 járművét szállította ki2021 folyamán világszerte a ŠKODA AUTO. Közel 45 ezer darabos kiszállítási volumenével sikeresen mutatkozott be a piacon a tisztán elektromos ENYAQ iV, új KUSHAQ sorozatának köszönhetően pedig Indiában is jelentős növekedést könyvelhetett el a vállalat. A ŠKODA jelenlegi várakozásai szerint 2022 második felétől fokozatosan enyhülhet a félvezetőellátási helyzet, miközben ENYAQ COUPÉ iV modellújdonsága és a felfrissített KAROQ részéről további lendületre is számít a cseh autógyártó.Thomas Schäfer, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának elnöke kiemelte: „2021 a ŠKODA AUTO történetének egyik legnagyobb kihívást jelentő éve volt, amely során a Covid-19 világjárvány és a félvezetőhiány jelentősen lassította növekedési ütemünket. A ŠKODA-csapat rugalmasságának és találékonyságának, valamint KOVO szociális partnerünkkel és beszállítóinkkal folytatott szoros együttműködésünknek köszönhetően azonban sikerrel vezettük át a vállalatot a tavalyi éven és megfelelő eredményt tudtunk elérni. Jelen várakozásaink szerint az év második felétől fokozatosan enyhülhet a félvezetőellátási helyzet. Bizakodva tekintek előre: számos olyan termékújdonságunk van készülőben, mint az ENYAQ COUPÉ iV, miközben továbbra is intenzív vásárlói keresletet tapasztalhatunk, csapatunk pedig rendkívül motivált. Mindemellett ’NEXT LEVEL – ŠKODA STRATEGY 2030’ koncepciójával a vállalat pozíciói hosszú távon is kellően kedvezőek ahhoz, hogy végül megerősödve zárja átalakulási folyamatát.”Amint Martin Jahn, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának az értékesítés és marketing területeiért felelős tagja hozzátette: „A Covid-19 világjárvány és a félvezetőhiány hosszabb kiszállítási határidőket eredményezett az elmúlt év folyamán. Külön köszönetemet szeretném kifejezni ügyfeleinknek a ŠKODA márka iránti bizalmukért, illetve márkakereskedőink felé e kihívásokkal teli időkben végzett nagyszerű és elkötelezett munkájukért. Termékeink világszerte kiváló fogadtatásra találtak, s olyan modelljeinknek köszönhetően, mint az ENYAQ iV vagy az új FABIA, a globális kereslet is töretlen. Az új évben tovább fokozzuk a tempót: KODIAQ és KAROQ SUV-bestsellereink felfrissített változata, valamint az új ENYAQ COUPÉ iV egyaránt nagyszerű termék, és meggyőződésem, hogy ügyfeleink körében is népszerűnek bizonyulnak.”Nyugat-Európában a ŠKODA AUTO 409 ezer autóját szállította ki 2021 folyamán, ami 5,9 százalékos csökkenést jelent a megelőző év azonos időszakához képest (2020. január - december: 434 500 jármű). A decemberi kiszállítási volumen 34 200 darabra adódott (2020 december: 41 700 jármű).Világszerte legnagyobb piacán, Németországban, az autógyártó 136 800 kiszállítást könyvelhetett el tavaly, 15,4 százalékkal kevesebbet, mint a megelőző évben (2020. január - december: 161 800 jármű). A decemberi kiszállítási volumen 14 700 darabot tett ki, ami 11,5 százalékkal marad el a megelőző évitől (2020. december: 16 600 jármű).Portugáliában (1800 jármű; +37,4 százalék), Norvégiában (9800 jármű; +36,9 százalék), Írországban (9100 jármű; +21,8 százalék), Hollandiában (19 300 jármű; +19,0 százalék) és Spanyolországban (24 600 jármű; +17,0 százalék) a ŠKODA AUTO egyaránt kétszámjegyű százalékos növekedést ért el.Közép-Európában a ŠKODA AUTO összesen 164 100, vagyis a megelőző évinél (2020. január - december: 181 900 jármű) 9,8 százalékkal kevesebb autóját adta át ügyfeleinek 2021. januártól december végéig. A decemberi 12 200 darabos kiszállítási volumen éves viszonylatban 16,5 százalékos csökkenésnek felel meg (2020. december: 14 600 jármű).Hazai piacán, Csehországban, 2021. januártól december végéig 4,0 százalékkal 79 900 darabra (2020. január - december: 83 200 jármű) csökkentek a gyártó kiszállításai, míg decemberben 6700 autóját adta itt át ügyfeleinek (2020. december: 7100 jármű; -5,0 százalék).Kelet-Európában (Oroszország nélkül) a ŠKODA AUTO 35 800 járművet adott át vásárlóinak (2020. január - december: 39 400 jármű; -9,2 százalék), míg decemberi kiszállításai 39,9 százalékkal 2500 darabra estek vissza (2020 december: 4200 jármű).Oroszországban a 90 400 darabos kiszállítási volumen 4,4 százalékos csökkenést jelent 2020 azonos időszakához képest (2020. január - december: 94 600 jármű), decemberben pedig a ŠKODA AUTO 7200 járművet adott át (2020. december: 9700 jármű; -25,7 százalék).Kínában a cseh autógyártó 71 200 járművet szállított ki a 2021-es évben, ami 58,8 százalékos csökkenést jelent (2020. január - december: 173 000 jármű). Decemberben a ŠKODA 7500 kiszállítást könyvelhetett itt el (2020. december: 16 500 jármű; -54,6 százalék).Indiában a kifejezetten erre a piacra kifejlesztett KUSHAQ bevezetését követően jelentős növekedést produkált 2021 folyamán a ŠKODA AUTO, összesen 22 800 járművét szállítva itt ki (2020. január - december: 10 900 jármű; +108,9 százalék). 2021 decemberében a kiszállítások összesen 3500 járművet tettek ki (2020. december: 1400 jármű; +156,2 százalék).A gyártó a világ többi részén is örvendetes növekedést ért el: 2021 januártól december végéig a ŠKODA AUTO 20,6 százalékkal 85 ezer darabra növelte járműkiszállításait (2020. január - december: 70 500 jármű).A ŠKODA márka kiszállításai – 2021(modellsorozatok szerint, kerekítve, darab; +/- százalék a megelőző évhez viszonyítva):ŠKODA OCTAVIA (200 800; -22,0 százalék)ŠKODA KAMIQ (120 700; -6,1 százalék)ŠKODA KAROQ (119 200; -13,2 százalék)ŠKODA FABIA (99 100; -6,0 százalék)ŠKODA KODIAQ (98 600; -25,1 százalék)ŠKODA SUPERB (66 100; -23,2 százalék)ŠKODA RAPID (63 700; -20,1 százalék)ŠKODA SCALA (48 200; -23,8 százalék)ŠKODA ENYAQ iV (44 700; – )ŠKODA KUSHAQ (12 800; – )ŠKODA CITIGOeiV (értékesítés csak Európában: 4400; -70,8 százalék)
A ŠKODA ENYAQ iV és a ŠKODA FABIA lett„A kategória legjobbja 2021-ben”az Euro NCAP tesztjein 2021-ben két ŠKODA modellt ítéltek kategóriájuk legbiztonságosabb járművének2008 óta mind a 14 vizsgált ŠKODA modell maximális, ötcsillagos eredményt ért el a biztonsági tesztekenAz ENYAQ iV és a FABIA kiemelkedő eredményekkel vizsgázott az utasvédelem tekintetében Mladá Boleslav/Budapest, 2022. január 10. – Kitűnő eredménnyel zárt a ŠKODA: az Euro NCAP (European New CarAssessmentProgramme) 2021-es tesztévének eredményei alapján a tisztán elektromos ŠKODA ENYAQ iV és a ŠKODA FABIA modell negyedik generációja kategóriájának legjobbjaként végzett.Az ENYAQ iV a legbiztonságosabb SUV modell, amelyet biztonsági és ütközési vizsgálatnak vetettek alá. Ennek során a modell a maximális pontok 86 százalékát gyűjtötte be. Az új FABIA pedig – a megszerezhető pontok 78 százalékát begyűjtve – a legjobb eredményt érte el 2021-ben a kompakt kategória járműi között. A ŠKODA az egyetlen autógyártó, amely „A kategória legjobbja 2021-ben” összesítésben két járművel is szerepel. Minden, 2008 óta bemutatott ŠKODA modell maximális, ötcsillagos értékelést ért el az Euro NCAP tesztjein.Az Euro NCAP rendszeresen összeállítja azoknak a járműveknek a listáját, akik kategóriájukban a legjobb eredményt érték el az előző évben elvégzett ütközésbiztonsági teszteken. 2021-ben a kategóriagyőztes modellek között két ŠKODA is helyet kapott : az ŠKODA ENYAQ iV az SUV kategóriában, a ŠKODA FABIA pedig a kompakt kategóriában lett a legjobb. Ezzel a ŠKODA az egyetlen autógyártó, amely két kategóriában is az élen tudott végezni 2021-ben.Az ENYAQ iV és a FABIA a tizenharmadik és tizennegyedik új ŠKODA modell sorozatban, amely 2008 óta a legmagasabb, ötcsillagos minősítést szereztea teszteken. 2014-ben a FABIA harmadik generációja szintén kategóriája legjobbjaként zárta a tesztévet. Mivel az Euro NCAP tesztkövetelményei évről évre egyre szigorodnak, a kategórián belüli összehasonlítás is csupán a 2020-as és 2021-es éveken belül lehetséges, hiszen így minden járművet ugyanazon feltételek mentén értékelnek.A ŠKODA ENYAQ iV a megszerezhető pontok 86 százalékának begyűjtésével a maximális, ötcsillagos értékelést érte el az Euro NCAP tesztjén 2021-ben. Az első ŠKODA jármű, amely a Volkswagen Csoport moduláris elektromos platformjára (MEB) épül, kiemelkedő eredményeket ért el az Európai Újautó-értékelési Program (European New Car Assessment Programme; Euro NCAP) átfogó töréstesztjén és biztonsági próbáján, különösen az utasvédelem területén. A ŠKODA SUV modellje a felnőtt utasok védelmének vonatkozásában az elérhető pontok 94 százalékát szerezte meg, míg a gyerek utasok védelme kapcsán a maximális pontok 89 százalékát zsebelte be. Ezzel a ŠKODA ENYAQ iV új rekordot állított fel az Euro NCAP tesztek történetében, amely a 2020-as évhez képest is tovább szigorodott. Azóta ezt az eredményt mindössze egyszer múlta felül egy másik, prémium kategóriában szereplő modell.Az új ŠKODA FABIA a Volksagen Csoport moduláris keresztmotoros platformjának (MQB A0) köszönhetően még nagyobb biztonságot kínál, így – egyéb fejlesztések mellett – hét korszerű vezetéstámogató rendszer alkalmazását is lehetővé teszi. A sikermodell negyedik generációja a maximálisan elérhető pontok 78 százalékát szerezte meg és az ENYAQ iV modellhez hasonlóan kiemelkedően teljesített az utasvédelem terén, ahol a felnőttek esetében a lehetséges pontok 85 százalékát, míg a gyerek utasok védelménél a maximális pont 81 százalékát szerezte meg.Az Európai Újautó-értékelési Programot (European New Car Assessment Programme; Euro NCAP) 1997-ben alapította nyolc európai ország közlekedési minisztériuma, autóklubja illetve biztosítóegyesületek és kutatóintézetek. A konzorcium - amelynek székhelye a belga Leuven városa - aktuális járműmodellekkel folytat törésteszteket, aktív és passzív biztonságukat illetve mentési és a felépüléssel összefüggő biztonságot értékelve. Az elmúlt évek során a tesztek egyre szigorúbbá váltak, és napjainkra többféle ütközésmódot is tartalmaznak. Míg eleinte kizárólag a töréstesztek eredményeit értékelték, időközben az aktív biztonsági berendezések, illetve a vezetéstámogató rendszerek is nagyobb súllyal jelennek meg az összesített értékelésben.
Számos ŠKODAmodellben gondoskodik tiszta levegőről a Climatronic Air Care SystemAzAir Care Systemjavítja az utastér légminőségétSzennyezőanyag-érzékelő ellenőrzi a kívülről beszívott külső levegőt és aktiválja szükség szerinta belső keringtetési funkciótAutomatikus belsőkeringtetés-szabályzással működő Air Quality System (AQS) részecske-, aktívszén- és allergénszűrővelMladá Boleslav/Budapest, 2021. november 30. – Az Air Care System technikájával kiegészített ŠKODA Climatronic légkondicionáló berendezések hatékonyan csökkentik a jármű belterében a levegő – például por vagy a virágpor okozta – részecsketerhelését. Amint a szennyezőanyag-érzékelő a levegő minőségének romlását méri, a rendszer automatikusan belső keringtetési üzemmódjára vált, így akadályozva meg a külső levegő beszívását az utastérbe. Az automatikus belsőkeringtetés-szabályzással működő, integrált Air Quality System (AQS) hatékonyan járulhathozzá az utasok egészségéhez és egyaránt kellemesebb közérzetet biztosít városi forgalomban és a hosszú utazások során. Az Air Care és a szennyezőanyag-érzékelővel rendelkezőAQS funkció az ENYAQ iV, KAROQ, KODIAQ, OCTAVIA és SUPERB modellekhez áll rendelkezésre.A ŠKODA-modellek Climatronic rendszerei egyszerre növelik az utasok kényelmét és biztonságát. Az Air Quality System (AQS) technikájával kiegészített ŠKODA Climatronic légkondicionáló berendezés automatikusan belső keringtetési üzemmódjára vált, amint az érzékelők a külső levegő szennyezettségét észlelik. Az Air Care rendszer nagyteljesítményű szűrői ilyenkor folyamatosan tisztítják a beltér levegőjét, hatékonyan kötve meg a különböző részecskéket, a polleneket és kellemetlen szagokat.A ŠKODA AUTO teljes mértékben automatikus Climatronic légkondicionáló rendszerei modelltől és a felszereltségi szinttől függően két- vagy háromzónás kivitelben kaphatók. A levegő hőmérséklete külön-külön szabályozható a vezető és az első utas számára, míg a harmadik zóna a hátsó utasok számára is lehetővé teszi, hogy az e célra kialakított, önálló kezelőelemekkel beállítsák a kívánt hőmérsékletet. A Climatronic külön aktiválható Air Care System technikája többrétegű utastér-légszűrők segítségével tisztítja meg alaposan a beltér levegőjét –nem csupán az allergiások számára téve még kellemesebbé az utazást.Az Air Care funkció megtisztítja a beltér levegőjétA Climatronic Air Care System különböző érzékelőket és egy korszerű kombinált aktívszénszűrőt használ a levegő minőségének és páratartalmának optimalizálására az autó belterében. Ennek érdekében a belső és külső hőmérséklet mellett a szélvédő hőmérsékletét és a levegő páratartalmát is felügyeli. A szélvédő bepárásodásának megelőzése érdekében szükség esetén működésbe lép a klímakompresszor, mindaddig, amíg a külső hőmérséklet fagypont alá nem esik. Akkor arendszer jégmentesítő üzemmódjába kapcsol át, a szélvédőre és az oldalablakokra áramoltatva a levegőt, a ventilátor pedig fokozott intenzitással dolgozik a belső tér páramentesítésén. A beltér keringtetett levegőjét az Air Care System újra és újra nagyhatékonyságú szűrőrendszeren vezeti át és alaposan megtisztítja. A részecske-, aktívszén- és allergénszűrő egyaránt megköti a finomport, kormot és pollent, illetve elnyeli a kellemetlen szagokat és a különféle allergéneket is eltávolítja a levegőből. Az Air Care funkcióval ellátott Climatronic légkondicionáló berendezés alap- vagy extrafelszerelésként minden új ŠKODA modellhez rendelkezésre áll.Szenzor érzékeli a gázhalmazállapotú szennyeződéseket és aktiválja a belső keringtetéstSzámos ŠKODA modellben egy további szennyezőanyag-érzékelővel kiegészülveaz AQS belsőkeringtetés-szabályzás technikája működik, amely a gáznemű szennyeződéseket, például a szénhidrogéneket, a nitrogén-oxidokat vagy a kén-dioxidot érzékeli. Amint a jármű belterében megemelkedik e gázok koncentrációja, automatikusan megszakad a frisslevegő-ellátás és a rendszer átmenetileg belső keringtetésre kapcsol át, majd automatikusan visszatér frisslevegő-üzemmódjába. Az Air Care rendszer és a szennyezőanyag-érzékelővel ellátott AQS funkció az ENYAQ iV, KAROQ, KODIAQ, OCTAVIA és SUPERB modellekhez áll rendelkezésre.
ŠKODA ENYAQ COUPÉ iV – Elektromos mobilitás a legelegánsabb formában Új, érzelmekben még gazdagabb karosszériaváltozat a tisztán elektromos ŠKODA ENYAQ iV csúcsmodell kínálatábanHárom teljesítményszint, hátsó- vagy összkerékhajtás és még kedvezőbb aerodinamikai tulajdonságokA modern lakóterek ihlette Design Selectionösszeállítások és tágas belső térkínálat MladáBoleslav/Budapest, 2021. szeptember 5. – A ŠKODA ENYAQ iV sikeres piaci bevezetését követően egy második, érzelmekben még gazdagabb karosszériaváltozattalbővíti a ŠKODA AUTO első tisztán elektromos hajtásrendszerű SUV-modelljének kínálatát. A négyajtós ŠKODA ENYAQ COUPÉ iVfő jellegzetessége hátrafelé elegánsan ereszkedő tetővonalú farkialakítása. 0,247-es légellenállási tényezője (cw) még az ENYAQ iV eleve kiváló értékénél is alacsonyabb, az ENYAQ COUPÉ iVígy még gazdaságosabb üzemű, és nagyobb akkumulátorával a WLTP-menetciklus szerint több mint 535 kilométer maximális hatótávot kínál. Választékában kétféle akkumulátorméret és három teljesítményszint sorakozik, hátsó- vagy összkerékhajtással. Utasterében az ENYAQ iVbelteréből már ismert Design Selectionösszeállítások váltják fel a hagyományos felszereltségi szinteket. A ŠKODA modelljeire jellemzően az ENYAQ COUPÉ iVis bőséges térkínálattal érkezik, csomagtartójának térfogata 570 liter.Thomas Schäfer, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának elnöke kiemelte: „Tisztán elektromos hajtásrendszerű zászlóshajónk, a ŠKODA ENYAQ iV, kiválóan indított a nemzetközi piacokon. Ügyfeleink rendkívül jól fogadták e modellt, már most mintegy 70 ezer megrendelést kaptunk rá. 2022 elején az ENYAQ COUPÉ iVrévén tovább bővítjük a palettát, s E-SUV-modellünk ezen érzelmekben még gazdagabb formavilágú változata igazi dizájnkülönlegességként teszi felfelé teljessé modellkínálatunkat.”A ŠKODA ENYAQ COUPÉ iV az ENYAQ iVválasztékát kiegészítve kínál még nagyobb menetdinamikát alifestyle-orientált vásárlóknak, míg a családok számára akár öt személynek is tágas, nagyvonalú térkínálattal és 570 literes csomagtérrel szolgál. Az új modellváltozat három teljesítményváltozatban kapható: ENYAQ COUPÉ iV 60 és ENYAQ COUPÉ iV 80 hátsókerékhajtással, illetve ENYAQ COUPÉ iV 80x összkerékhajtással. AzENYAQ iVváltozaténál is kedvezőbb aerodinamikai tulajdonságoknak és a0,247-os légellenállási tényezőnek (cw) köszönhetően a négyajtós kupé még gazdaságosabb üzemű és kétféle akkumulátormérete közül a nagyobbal, illetve hátsókerékhajtással a WLTP-menetciklus szerint több mint 535 kilométer maximális hatótávot kínál. A rövid töltési időkről az alapkivitelhez tartozó gyorstöltő-funkció gondoskodik. Az utastérben 13 col képátlójú központi érintőképernyő vonzza a tekintetet.Világszerte ŠKODA-sikertörténetaz ENYAQ iVA ŠKODA ENYAQ iVmár a kezdetektől fogva nagy sikerrel mutatkozott be a nemzetközi piacokon. A Volkswagen Csoport moduláris elektromos platformjának (MEB) műszaki alapjaira épülő első sorozatgyártású ŠKODA egyaránt azonnal meggyőzte a szakértőket, a média képviselőit és az ügyfeleket. Jelenleg a kereslet meghaladja a ŠKODA MladáBoleslav-ifőüzemének termelési kapacitásait, ahol az ENYAQ iV a vállalatcsoport Európában egyetlen MEB-modelljekéntgördül le Németországon kívüli helyszínen a szerelőszalagról. A független Európai Újautó-értékelési Program (European New CarAssessmentProgramme; Euro NCAP) ütközési tesztjeina tisztán elektromos SUV-modell a legmagasabb, ötcsillagos minősítést szerezte meg, amely során az ENYAQ iV– a felnőtt utasok esetében 94, míg a gyerekek számára 89 százalékos értékkel – azEuro NCAP teszteken valaha produkált legjobb utasvédelmi eredményt érte el. Az ENYAQ iVemellett a kiemelkedő termék-formatervezésért odaítélt Red DotDíjat is elnyerte, és legnagyobb európai piacán, Németországban, számos autós szakmai magazin díjait is begyűjtötte. A ŠKODA új zászlóshajója nyerte például az auto motor und sport magazin 2021-es „Legjobb Autók” („Best Cars 2021”)olvasói szavazása„Kompakt SUV-modell/terepjáró” kategóriájának importmodell-értékelését, az Auto Zeitung olvasóinak „AutoTrophy” voksolásán pedig az E-SUV kategória legjobb importmodelljeként végzett. Szintén az élen zárt az ENYAQ iV az AutoBildAllrad magazin „Az év összkerékhajtású autói”(„AllradautosdesJahres”) olvasói szavazása „Összkerékhajtású elektromos autók” kategóriájának importmezőnyében, de a brit WhatCar? autós magazin 2021-es „Év Elektromos Autója”(„ElectricCar of the Year 2021”) kitüntetésének „Legjobb nagyméretű elektromos SUV” kategóriájában is diadalmaskodott. Az ENYAQ iVemellett a szintén brit electrifying.com weboldal 2021-es „Legjobb családi autó”(„Best FamilyCar 2021”) címét is elhódította.Érzelemdús vonalak és már alapkivitelben panoráma-üvegtetőAz új ŠKODA ENYAQ COUPÉ iV érzelmekben még gazdagabb formavilágú, mint az SUV-változat. Az alapkivitelhez tartozó panoráma-üvegtető a B-oszloptól lágyan ereszkedik hátrafelé. A 4653 milliméteresCOUPÉ iVnégy milliméterrel hosszabb, mint az ENYAQ iV, 1617 milliméteres magassága pedig egy milliméterrel haladja meg a másik kivitelét. Az 1879 milliméteres szélesség és a 2765 milliméteres tengelytáv mindkét modellen azonos, de a kupé 570 literes csomagtartója is csaknem megegyezik az SUV-változatéval (585 liter). Az erőteljes fellépést a nagyméretű,19 és 21 col közötti peremátmérőjű könnyűfém keréktárcsák is hangsúlyozzák. Kívánságra teljes-LED Matrix-fényszórók is rendelkezésre állnak, amelyek távfény-moduljaiban 24-24 önállóan szabályozható LED-egység teszi lehetővé anélkül a távolsági fényszóró folyamatos használatát, hogy vakítaná a közlekedés többi résztvevőjét. Ugyancsak extrafelszerelésként rendelhetők a teljes-LEDhátsó lámpák, amelyeket kristályhatású felületeik mellett a márkára jellemző C-alakú világítási kép és dinamikus irányjelzőis jellemez. Kívánságra az ENYAQ COUPÉ iV számára is rendelkezésre áll a CrystalFacemegoldás, amelyben összesen 131 LED-egység világítja meg a markáns ŠKODA-hűtőrács függőleges bordáit és vízszintes sávját. A teljes-LED Matrix-fényszórók tompított és távfényLED-moduljai, valamint a nappali menetfény csíkja üdvözlő fényanimációval is szolgál.Beltér DesignSelectionkivitelekbenA ŠKODA az ENYAQ COUPÉ iVbelterében is az innovatív Design Selection összeállításokra és a jól áttekinthető kínálati struktúrára összpontosít. A Design Selection összeállításokat a modern lakókörnyezetek ihlették, s ízlésesenösszehangolt színeket és anyagokat kínálva váltják fel a hagyományos felszereltségi szinteket. Az alapkivitel Design SelectionLoftegyüttese egyszerre modern, otthonos és családias, a szürke és fekete tónusok harmonikus kombinációja elegáns és időtálló. A további, extrafelszerelésként rendelhető Design Selection összeállításokban hosszú távon fenntartható előállítású anyagok is megjelennek. ADesign SelectionLodge esetében például az üléskárpitok 40 százalékban a WoolmarkCompany gyapjúminősítésével is rendelkező, természetes gyapjúból, 60 százalékban pedig 318 PET-palack újrahasznosítása során nyert poliészterből készülnek. ADesign SelectionecoSuiteüléseinek konyakárnyalatú bőrkárpitozásának cserzését vegyszerek használata nélkül, környezetkímélő módonaz olajfa levelének kivonataival végzik.13 colos érintőképernyő és széleskörű alapfelszereltségAz utastér központi eleme a 13 col képátlójú, középen elhelyezett érintőképernyő, amelynek működése az egyéni igények szerint alakítható, s egyaránt hozzáférést biztosít az infotainment rendszerhez és a jármű összes funkciójához. A digitális műszeregység(Digital Cockpit) egy 5,3 col átlójú kijelzőn jeleníti meg jól áttekinthetően a sebességet, a menetadatokat, illetve a navigációs berendezés és a vezetői segédrendszerek legfontosabb információit. Az extrafelszerelésként rendelhető Head-up kijelző közvetlenül a vezető látóterébe vetít további információkat, részben kibővített valóság (AugmentedReality) segítségével. Az ENYAQ COUPÉ iVutastere bőséges alapfelszereltségének része a kétzónás Climatronic légkondicionáló berendezés, a kulcsnélküli indítás (KESSY GO) és a LED-technikájú hangulatvilágítás. Utóbbi az ajtók dekorbetétjeit és kilincseit, valamint az első és a hátsó lábteret világítja meg. A könnyen áttekinthető választéktíz különböző témakör szerint kínál extrafelszerelés-csomagokat, többségüket alap- és bővített Plusz változatban is. Bizonyos egyedi extrafelszerelések minden modellhez rendelkezésre állnak.Kétféle akkumulátor, három teljesítményszint, hátsó- és összkerékhajtásA ŠKODA kétféle akkumulátormérettel és három különböző teljesítményszinten kínálja ENYAQ COUPÉ iVmodelljét. Az akkumulátorok a Volkswagen Csoport moduláris elektromos platformjában (MEB) a padlózatba építve kaptak helyet. Az ENYAQ COUPÉ iV 60 változat 62 kWh energiatároló képességű lítiumion-akkumulátorral készül, amiből nettó 58 kWh vehető igénybe. Az elektromos motor teljesítménye 132 kW* és egyfokozatú áthajtóművön keresztül hajtja a hátsó kerekeket. Az ENYAQ COUPÉ iV 80 esetében szintén a hátsó kerekek hajtottak, az elektromos motor ez esetben 150 kW*teljesítményt produkál. A nagyobb, azaz 82 kWh (nettó 77 kWh) kapacitású akkumulátorral és 0,247-os légellenállási tényező (cw) jellemezte, kiváló aerodinamikai tulajdonságaival ez a változat több mint 535 kilométerrel a modellsorozat legnagyobb hatótávját kínálja.Az ENYAQ COUPÉ iV 80x szintén a nagyobb akkumulátort kapta, amely itt az első tengelyen működő, második 80 kilowattos elektromos motor áramellátását is biztosítja – az ENYAQ COUPÉ iV 80x így összkerékhajtású. A két villanymotor együttesen 195 kW** teljesítménnyel szolgál. Az új kupé váltakozóárammal – például a ŠKODA iVChargerfalitöltőről (Wallbox)– akár 11 kW teljesítménnyel már hat-nyolc óra alatt teljesen feltölthető, a nyilvános egyenáramú (DC) gyorstöltőállomásokon pedig akár 125 kW teljesítménnyel is tölthető. Cserélhető csatlakozókkal kialakított, mobil töltési megoldásként kívánságra az iV univerzális töltő(iVUniversalCharger) is rendelkezésre áll.* Bizonyos körülmények között nem áll teljes egészében rendelkezésre a maximális rendszerteljesítmény. Az egyes menethelyzetekben rendelkezésre álló teljesítmény különböző tényezők függvénye, mint például a környezeti hőmérséklet, valamint a nagyfeszültségű akkumulátor töltöttségi szintje, hőmérséklete, állapota és kora.** Maximális elektromos teljesítmény 195 kW: az UN-GTR.21 szerint meghatározott maximális teljesítmény, amely legfeljebb 30 másodpercig vehető igénybe. Az egyes menethelyzetekben rendelkezésre álló teljesítmény olyan különböző változó tényezők függvénye, mint a külső hőmérséklet, valamint a nagyfeszültségű akkumulátor töltöttségi szintje, hőmérséklete és állapota, illetve fizikai öregedése. A maximális teljesítmény eléréséhez különösen is szükséges a nagyfeszültségű akkumulátor 23 és 50 Celsius fok közötti hőmérséklete és 88 százalékot meghaladó töltöttségi szintje. Az eltérések – különösen az előbb említett paraméterek esetében – a maximális teljesítmény csökkenéséhez vagy akár teljes elérhetetlenségéhez is vezethetnek. Az akkumulátor hőmérséklete közvetett módon, az állóhelyzeti légkondicionálás funkciójával is befolyásolható bizonyos mértékig, töltöttségi szintje pedig a töltési folyamat előtt egyebek mellett a járműben is beállítható. Az éppen rendelkezésre álló teljesítmény a jármű menetteljesítmény-kijelzőjén látható. A nagyfeszültségű akkumulátor kihasználható kapacitásának lehető leghatékonyabb megőrzése érdekében a napi használat során célszerű 80 százalékos töltési célértéket megadni (például a hosszútávú utazások előtt 100 százalékra módosítható).
25 éves jubileumát ünnepli a ŠKODA legenda szeptember 3-án gördült le a ŠKODA OCTAVIA első példánya a MladáBoleslav-i új gyárcsarnok szerelőszalagjárólAz OCTAVIA bőséges térkínálattal, modern technikával, széleskörű biztonsági felszereltséggel és vonzó ár/érték-aránnyal érkezettMintegy hétmillió OCTAVIA talált gazdára 25 év alattMladáBoleslav/Budapest, 2021. szeptember 8. –Új korszakba lépett 1996. szeptember 3-án a ŠKODA AUTO: MladáBoleslavban megkezdte működését Európa egyik legmodernebb autógyára. Ezzel egyidejűleg ott kezdődötta márka legjelentősebb új modellje, a ŠKODA OCTAVIA sorozatgyártása. Azóta mintegy hétmillió példányban szállították ki az új OCTAVIA négy generációjának tagjait.A ŠKODA OCTAVIA a ŠKODA AUTO sikeres fejlődésének egyik legfőbb garanciája. Sorozatgyártása 25 évvel ezelőtti kezdete óta mintegy hétmillió alkalommal döntöttek a vásárlók a MladáBoleslav-i„bestseller” mellett. Már kezdettől fogva kiemelkedő térkínálatával, korszerű technikájával, magas biztonsági színvonalával és vonzó ár/érték-arányával bizonyult meggyőzőnek, emellett mindegyik nemzedékét modern technika jellemezte, jelenleg például az OCTAVIA iV hálózatról tölthető hibrid (Plug-in Hybrid) hajtásrendszere formájában. E tulajdonságaival fejlődött negyedszázaddal ezelőtt az OCTAVIA a „márka szívévé”.1996-banmutatta be a ŠKODA AUTO a Volkswagen Csoporthoz csatlakozását követő első kompaktmodelljét, amelyet a nagyhagyományú OCTAVIA névre kereszteltek. 1959 és 1971 között több mint 280 ezer példány gördült le a szerelőszalagról e legendás modellsorozat tagjaiból, köztük az OCTAVIA COMBI változattal. A latin „octavia” szó jelentése „nyolcadik”, az újdonság ugyanis a márka második világháború utáni nyolcadik modelljeként érkezett, emellett a ŠKODA nyolcadik sorozataként készült minden kerekén független felfüggesztéssel, amióta a ŠKODA 1933-ban bevezette e megoldást. Az ős OCTAVIA az akkori Csehszlovákia határain túl is nagy keresletnek örvendett, és jelentős versenysport-sikereket is elért a ŠKODA Motorsport időközben már 120 éves története során.A modern OCTAVIA története 1992-ben vette kezdetét, s a ŠKODA AUTO lépésről-lépésre fejlesztette ki kompaktmodelljét, miután a Volkswagen Csoport tagjává vált. A vállalatcsoport egyik új padlóvázára számítógépes tervezési eljárással (Computer Aided Design; CAD) született meg a semmi mással össze nem téveszthető, időtálló formájúkarosszéria, mégpedig Dirk van Braeckelformatervező és csapata munkájának gyümölcseként.Ezzel egyidejűlegmár egy új gyártóüzem felépítését készítették elő MladáBoleslavban, amely a hatékony, modulrendszerű gyártást, valaminta Just-in-Time rendszerben beszállított alkatrészek és főegységek összeszerelését lehetővé tette. A karosszériavázak állítható magasságú szerelőlapokon haladtak végig a szerelőszalagon, így nem kellett már függesztett továbbítóberendezéseket alkalmazni. A 37 500négyzetméteres, nagyrészt üvegezett csarnokban új fényezőműhellyel is kiegészítették a szerelőszalagot. A gyárcsarnok 1996. szeptember 3-i ünnepélyes megnyitásával90 ezer darabbal már évi 350 ezer járműre nőtt a gyártókapacitás.A praktikus ferdehátú modell többek között magas színvonalú aktív és passzív biztonságával tűnt ki, amely első és oldallégzsákokra is kiterjedt. A tágas csomagtér könnyen hozzáférhetően tárult fel a nagyméretű csomagtérajtó mögött, 528 és 1328 liter közötti térfogatot kínálva.1996-ban, vagyis az értékesítés első évében,két négyhengeres benzinmotor (1.6 MPI/55 kW (75 LE) és1.8 20 V/92 kW (125 LE)) és egy turbófeltöltésű dízel erőforrás közül választhattak a vásárlók. Utóbbi, azaz a gazdaságos 1.9 TDI,66 kW (90 LE) teljesítménye mellett 100 kilométerenként 5,1 literesszabvány szerinti üzemanyag-fogyasztást produkált. A fokozatosan bővített motorpaletta csúcsán a 110 kilowattos (150 LE) 1.8 20 V Turbo aggregát állt. 1998 márciusában mutatkozott be az OCTAVIA COMBI, 1999-től pedig összkerékhajtású változat egészítette ki a kínálatot. 2010 novemberéig több mint 973 ezer ferdehátú és több mint 472 ezer kombi készült az OCTAVIA első generációjából.Még ezt a sikert is felülmúlták a modern ŠKODA OCTAVIA második generációjának tagjai, amelyeket 2004 és 2013 között szállítottak ki az ügyfeleknek. Tovább növelt használati értékük mellett számos műszaki újdonságot is felsorakoztattak, például közvetlen befecskendezésű benzinmotorokat vagy épp az automatizált, kettős tengelykapcsolós sebességváltót (DSG). Az OCTAVIA harmadik generációjának modelljei 2012 és 2020 között gördültek le a gyártósorról, 2019. november 11-én pedig a MladáBoleslav-i autógyártó bemutatta „bestsellere” legújabb, azaz negyedik nemzedékét. Napjainkban a ŠKODA AUTO azOCTAVIA történetének legszélesebb motorválasztékával kínálja e modellsorozatát, Limousine és COMBI változatban, valamint első- vagy összkerékhajtással. A gazdaságos benzin- és dízelüzemű erőforrások mellett immár alternatív hajtásrendszerek széles választéka is megtalálható a palettán, a földgázüzemet (CNG), illetve a hálózatról tölthető (Plug-in Hybrid) és mild-hibrid megoldásokat is beleértve. A térkínálat szintén tovább bővült az előző generációkhoz viszonyítva, emellett az új OCTAVIA biztonságosabb és széleskörűbben hálózatba kapcsolt, mint valaha.Időközben az OCTAVIAnemzetközi szakmai magazinok számos díját is elnyerte és piaci szegmense meghatározó tagjaként világszerte nagy keresletnek örvend.
Kerékpárról Škodába ül Valter Attila Budapest, 2021. augusztus 4. –Tovább folytatódik a ŠKODA és a kerékpározás közös története: a márka újfent elkötelezte magát a kétkerekű sport iránt azzal, hogy támogatja Valter Attilát, a magyar kerékpározás egyik meghatározó alakját. Attila idén augusztusától egy hibrid ŠKODA OCTAVIA COMBI iV modellel jár majd versenyezni és edzeni, az autót a ŠKODA Magyarország biztosítja számára.A 23 éves Valter Attila nevét idén már az is megismerhette, aki nem követi az országúti kerékpárversenyeket: Attila ugyanis 3 napig viselhette a rózsaszín mezt a Giro d’Italia rangos országúti kerékpáros körversenyen, sőt, végül a 14. helyen is végzett, ezzel ő lett a verseny történetének legsikeresebb magyar kerékpárosa.Egy évvel korábban, 2020-ban pedig első helyen végzett a Tour de Hongrie-n, így joggal nevezhetjük őt a hazai kerékpározás egyik legjelentősebb versenyzőjének. Az első olimpiáján is résztvevő Valter AttilánakHorváth Károly, a ŠKODA értékesítési vezetője adta át az új OCTAVIAiV kulcsait.„A ŠKODA márka régóta aktív támogatója a sportéletnek, legyen szó jégkorongról, vagy kerékpárról. Márkánk számára azért is kiemelten fontos a két keréken történő közlekedés, mert a ŠKODA valaha maga is kerékpárgyártóként kezdte járműipari szereplését, e gyökereinkre pedig kiemelten büszkék vagyunk – mondta Horváth Károly. Hozzátette, a magyarországi ŠKODA nevében kijelentheti, hogy büszkeséggel tölti el a márkát az, hogy egy olimpikon munkáját segítheti, és sok sikert kívánt Valter Attilának.Attila Plug-in Hybrid OCTAVIA iV modellje villanymotorja révén egyaránt alkalmas környezetbarát teljesen elektromos városi közlekedésre, de benzinmotorja révén a hosszabb távok sem jelentenek neki akadályt. Nagy csomagterével így garantálja a sportoló számára, hogy kerékpárjával együtt bárhova eljusson, és a neki legmegfelelőbb terepen készüljön fel az éppen soron következő hazai-, vagy világversenyre.