Vass-AutószervizÚjdonságok
A(z) Vass-Autószerviz összes aktuális híre, ajánlata és akciója itt található.
RS – Két betű, amely „felvillanyozza” a ŠKODA-rajongókat
RS – Két betű, amely „felvillanyozza” a ŠKODA-rajongókat › A ŠKODA 130 RS az első mérföldkő a sportos RS-modellek 45 esztendős történelmében› Egyes piacokon húsz százalék az OCTAVIA RS részaránya az OCTAVIA harmadik generációjának kiszállításaiból› Az OCTAVIA RS iV elsőként hálózatról tölthető hibridmodellként (plug-inhybrid) folytatja a sikertörténetetMladáBoleslav / Budapest, 2020. január 30. – Immár több mint 45 éve „villanyozza fel” a különösen sportos ŠKODA modellek rajongóit az RS betűpár, amely a Rally Sport rövidítéseként az olyan nagysikerű versenyautók mellett, mint például a legendás ŠKODA 130 RS, 2000 óta a cseh autógyártó sorozatgyártású modelljeinek legsportosabb változatait is jelöli. A ŠKODA OCTAVIA negyedik generációja most első ízben hálózatról tölthető hibrid (plug-inhybrid) hajtásrendszerrel írja tovább az RS-sikertörténetet – húsz esztendővel az első OCTAVIA RS bemutatkozása után.Több mint 45 éve ünnepelheti RS-családjával a ŠKODA a ralifutamokon és a versenypályákon aratott sikereit, miközben sorozatgyártású RS-modelljei már az utcára is jó adag ésszerű sportosságot kínálnak. Az RS betűpár történelme 1974-ben kezdődik, ekkor használja ugyanis a gyártó első ízben a Rally Sport rövidítéseként ŠKODA 180 RS és 200 RS raliprototípusai típusjelzésében. Időközben a dinamikus rövidítés – a ŠKODA 130 RS hetvenes és nyolcvanas években aratott kiemelkedő sikereinek is köszönhetően – a versenysport legendás szinonimájává vált. 2000 óta a következetesen a sportosság jegyében született sorozatgyártású RS-modellek folytatják e sikertörténetet, és a modellpalettán azóta már az OCTAVIA RS, a FABIA RS és a KODIAQ RS is megjelent.Mérföldkő – A ŠKODA 130 RSA 180 RS és 200 RS raliprototípusaival folytatott sikeres tesztjeit követően 1975-ben a ŠKODA bemutatja immár rendszeres versenyzésre kifejlesztett ŠKODA 130 RS modelljét. A sorozatgyártású ŠKODA 110 R műszaki alapjaira épülő kétajtós kupé tömege az alumíniumból (tető és az ajtók külső burkolata) és üvegszál-erősítésű műanyagból (GRP) (sárvédők és első fedél) készült karosszériaelemek jellemezte, következetes könnyűszerkezetes építés eredményeképpen mindössze 720 kilogramm, és valódi sikermodellé lép elő. A hátsókerék-hajtású versenygépet 140 lóerős, 1,3 literes motor hajtja, és egészen 1983-ig számos sikert arat a nemzetközi rali- és pályaversenyeken. 1977-ben a 130 RS a legendás Monte Carlo ralin végez kategóriája első két helyén, de az Akropolisz ralin is diadalmaskodik, a versenypályán pedig 1981-ben a túraautó-Európa-bajnokságban ünnepelhet összesített győzelmet.Sorozatgyártású sztár – a ŠKODA OCTAVIA RS2000-ben OCTAVIA WRC versenyautójával a ŠKODA a rali-világbajnokságon is megjelenik, és ezzel párhuzamosan első ízben szériamodellhez is használja az RS rövidítést. A betűkombináció azóta az egyes modellsorozatok legsportosabb változatát jelöli, amelyek tökéletesen ötvözik a vezetés élvezetes élményét a ŠKODA-modellek immár hagyományos praktikumával. Az időközben különösen sikeressé vált termékcsalád első modelljeként húsz évvel ezelőtt a ŠKODA OCTAVIA RS érkezik, a sportos menetteljesítményekről ekkor 1,8 literes, 132 kilowattos (180 LE), turbófeltöltésű motor gondoskodik. Az újdonság eleinte csak lépcsőshátú kivitelben kapható, de egy évvel később már COMBI változatban is megjelenik a kínálatban, és 2005-ig több mint 17 600 példány készül belőle. A második generációs OCTAVIA RS orrában 147 kW (200 LE) teljesítményű 2.0 TFSI benzines aggregát vagy első ízben dízelmotor fejti ki tekintélyes erejét. A 2.0 TDI teljesítménye 125 kW (170 LE), karosszériaváltozatokként pedig továbbra is a lépcsőshátú és a COMBI áll rendelkezésre. Együttesen több mint 87 800 példányuk gördül le a szerelőszalagról, az OCTAVIA RS így már második generációjában átlépi az összesen százezer darabos legyártott mennyiséget.Még sikeresebbnek bizonyul 2013-tól az OCTAVIA RS harmadik nemzedéke, amely elsőként hordozza a hátulja teljes szélességében ívelő, és azóta már az RS-modellek karakteres jegyévé vált vörös fényvisszaverő sávot. A 2.0 TSI erőforrás eleinte 162 kilowattot (220 LE) produkál, míg a 2.0 TDI 135 kW (184 LE) teljesítményű, és első ízben összkerékhajtással is rendelhető. A benzinmotor később 169 kW (230 LE), az OCTAVIA RS 245 verzióban pedig már 180 kW (245 LE) teljesítményt kínál. A harmadik generáció a megszokott módon szintén lépcsőshátú és COMBI kivitelben kapható és nagy népszerűségnek örvend a rajongók körében. Németországban, Nagy-Britanniában és Svájcban az RS-modellek húsz százalék feletti részesedést produkálnak az OCTAVIA sorozat kiszállításaiból. Összességében a ŠKODA 172 ezer darabot készít a harmadik generációs OCTAVIA RS modellekből.Bővül a család – a ŠKODA FABIA RS2003-ban a ŠKODA az új FABIA RS modelljével bővíti az RS-családot, amely a Genfi Autószalonon mutatkozik be, és a vele párhuzamosan megjelenő, új FABIA WRC rali-versenyautó alapjául is szolgál. A FABIA sorozatban kizárólag a FABIA RS számára kínált 1.9 TDI motor teljesítménye 96 kW (130 LE) és kiváló menetteljesítményeit igen kedvező, 100 kilométerenként mindössze 5,6 literes üzemanyag-fogyasztással kombinálja. A szabvány szerinti 0-100 km/h sprinthez 9,6 másodpercet igényel, végsebessége pedig 204 kilométer/óra. 2010-ben jelenik meg a FABIA második generációjának RS-változata, kombinált turbó- és kompresszorfeltöltésű, 132 kW (180 LE) teljesítményű, 1,4 literes benzinmotorral és hétfokozatú DSG-sebességváltóval. Első alkalommal kapható a FABIA RS COMBI változatban is.Rekorder – a ŠKODA KODIAQ RSA 2018-ban bemutatott KODIAQ RS az RS-család első szabadidő-autója, és a Nürburgring 20,832 kilométeres, legendás Nordschleife szakaszán a hétüléses szabadidő-autók között felállított, 9:29,84 perces körrekordjával is igazolta sportosságát. A 176 kW (240 LE) teljesítményű 2.0 TDI aggregátja meggyőzően ötvözi a teljesítményt és a hosszú távú fenntarthatóságot, a DynamicSoundBoost technikája pedig akusztikailag járul hozzá a legerősebb KODIAQ érzelemdús fellépéséhez.Folytatása következik – a SKODA OCTAVIA RS iVA ŠKODA OCTAVIA negyedik generációja rövidesen az RS-sikersztori újabb fejezetét nyitja meg, hiszen az OCTAVIA RS iV formájában első ízben jelenik meg a ŠKODA sportos csúcsmodelljei között hálózatról tölthető hibrid (plug-inhybrid) hajtásrendszerű változat. Az újdonság a Genfi Autószalonon (2020. március 3-15.) tartja premierjét..
Fedezzen fel további híreket
Škoda Auto Meghatározó évfordulók 2026-ban
A tavalyi, 130 éves jubileumi ünnepséget követően a Škoda Auto idén újabb évfordulók sorát ünnepli, megemlékezve a márka történetének meghatározó pillanatairól, legendás modelljeiről és közelmúltbeli mérföldköveiről: A Škoda Motorsport fennállásának 125. évfordulóját ünnepli, a cseh járműgyártó 35 éve csatlakozott a Volkswagen Csoporthoz, és a modernkori Octavia idén 30 éves.A Škoda Motorsport 125 éveA Škoda motorsport-története 1901 júniusáig nyúlik vissza, amikor Narcis Podsedníček egy Laurin & Klement Slavia B motorkerékpárral elindult a Párizs–Berlin versenyen, és bár a célban eredményét hivatalosan nem erősítették meg, teljesítménye „erkölcsi győzelemként” vonult be a márka történetébe. Így kezdődött a Škoda versenysportos hagyománya Mladá Boleslavban, amely 125 éve elválaszthatatlan része a márka örökségének és identitásának. A Škoda járműgyártó globális elismerésnek örvend a Fabia RS Rally2 raliautóval elért eredményeivel.35 éve a Volkswagen CsoporttalHarmincöt évvel az 1991 márciusában megkötött megállapodás után a Škoda Auto és a Volkswagen Csoport együttműködése továbbra is kulcsszerepet játszik abban, hogy a Škoda a regionális piacvezetőből dinamikusan fejlődő globális márkává váljon. A csoportszintű technológia, a beszerzési volumen és a mérnöki szaktudás lehetővé tette a modellpaletta átfogó bővítését és az üzemek modernizációját, miközben tovább javult a minőség, a biztonság és a digitalizált konnektivitás szintje. A Škoda történetének eddigi legszélesebb modellkínálatát nyújtja – a hatékony belső égésű motoroktól a hibrid és tisztán elektromos megoldásokig, így a vásárlók teljes szabadságot élvezhetnek a választásban.A Škoda Octavia 30 éves jubileuma1996. szeptember 1-jén mutatták be az első olyan Škoda modellt, amely teljes mértékben a Volkswagen Csoport égisze alatt készült – az Octavia azóta is a márka legsikeresebb típusa, immár harminc éve. Minden generáció a Volkswagen Csoport legújabb technológiai innovációit hozta el, hogy tovább emelje a biztonság, a konnektivitás és a hatékonyságszínvonalát. A negyedik generáció továbbviszi a bevált receptet: modern formavilágot, kimagasló helykínálatot és praktikusságot, hatékonyságot és kiváló ár-érték arányt ötvöz.
A Škoda új, tisztán elektromos, hétüléses zászlóshajója a Peaq nevet kapta
A Škoda 2022 tavaszán mutatta be a Vision 7S tanulmányautóval új, Modern Solid formanyelvét. A koncepció egyértelműen kijelölte a márka jövőbeli irányát, amelyet a fenntarthatóság, a funkcionális dizájn és a korszerű technológia határoz meg. Emellett ízelítőt adott a márka egy leendő, hétüléses, tisztán elektromos szériamodelljéből. A Škoda új zászlóshajója 2026 nyarán mutatkozik be a nagyközönség előtt, neve pedig hűen tükrözi pozícióját a cseh járműgyártó modellpalettájának csúcsán: ez a Peaq.Martin Jahn, a Škoda Auto értékesítési és marketingért felelős igazgatósági tagja elmondta: „A Vision 7S modellel a Škoda új vizekre evezett, határozott elképzeléssel arról, miként emelheti magasabb szintre a márkát. Azóta bevezettük új formanyelvünket, és még tovább finomítottuk márkánk egyedi arculatát. Most életre keltjük ezt az innovatív járműkoncepciót. Új csúcskategóriás modellünk a márka alapértékeit – a tágasságot és a praktikumot – most még magasabb szintre emeli. Mostantól neve is van a Škoda elektromos jövőt formáló, merész elképzelésének: ez a Peaq – egyértelmű üzenet arról, hol foglal helyet ez a modell a portfóliónkban.”Több mint három évvel ezelőtt a Vision 7S tanulmányautó jelölte ki a Škoda modellpalettájának jövőbeli fejlesztési irányát. Az új, teljesen elektromos, hétüléses modell a Peaq nevet kapja, jelezve, hogy a Škoda modellpalettájának csúcsán foglal helyet. A Peaq tervezésénél a jól ismert és megbízható márkaértékek – a tágas tér, a praktikum és a kényelem – kapták a főszerepet.Hétüléses kialakításával az utastér ideális választás a családok és mindazok számára, akik a munkát, a kikapcsolódást és az utazás, felfedezés szabadságát szeretnék ötvözni. A felhasználóbarát kialakítás és a jól átgondolt Simply Clever megoldások jegyében született Peaq újabb mérföldkő a Škoda elektromos modellpalettájának bővítésében.A Škoda új zászlóshajó modelljének világpremierjét 2026 nyarán tartják.
Škoda Auto 2025: 1 043 900 jármű talált gazdára – márkánk Európa harmadik legnépszerűbb választása
A Škoda Auto 2025-ben világszerte 1 043 900 járművet szállított ügyfeleinek, ami 12,7%-os növekedést jelent, és a vállalat elmúlt hat évének legerősebb értékesítési eredménye. Európában (EU 27+4) a Škoda 836 200 járművet adott át ügyfeleinek, ami 9,9%-os növekedést jelent, és ezzel a márka története során először lett a harmadik legkeresettebb autómárka fő piacán. A Škoda teljesítményének egyik fő mozgatórugója a márka BEV- és PHEV-modelljeinek sikere volt: minden negyedik kiszállított Škoda (25,7%) hálózatról tölthető hibridként érkezett az ügyfelekhez. Az Elroq és az Enyaq iránti erős keresletnek köszönhetően a Škoda feljött a negyedik helyre Európa elektromosjármű-gyártói között. Németország továbbra is a Škoda legnagyobb piaca, ahol 211 100 jármű talált gazdára, ami 12,8 százalékos növekedést jelent. A márka mögötte a cseh, a brit, az indiai és a lengyel piacon ért el kiemelkedő eredményeket. Az Octavia, a Kodiaq, a Kamiq, a Fabia és a Karoq voltak a legkelendőbb modellek. A lendület a nemzetközi piacokon is folytatódott: Indiában közel duplájára, 70 600 járműre (+96,1%) nőtt a kiszállítások száma, miközben Vietnámban megkezdődött a Slavia és a Kushaq gyártása. 2026-ban két új elektromos modell érkezik: az Epiq városi crossover és a hétüléses, családi Peaq SUV bemutatkozásával a Škoda megduplázza tisztán elektromos kínálatát.Az európai piac harmadik legkeresettebb autómárkája836 200 járművet szállítottak ki az ügyfeleknek a márka legfontosabb piacán, Európában, ami 9,9%-os növekedést jelent. Ezzel a teljesítménnyel a gyártó a harmadik helyet szerezte meg az összes márka között – ezt a pozíciót a következő években meg kívánja őrizni és tovább erősíteni. Németország továbbra is a Škoda legnagyobb piaca, ahol a kiszállítások száma elérte a 211 100 darabot, ami 24 ezerrel, azaz 12,8%-kal több, mint egy évvel korábban. A második helyen Csehország áll 91 800 darabbal (+7 300), majd az Egyesült Királyság (83 300; +4 600), Lengyelország (65 200; +3 800) és Franciaország (50 800; +5 200) következik. Kiemelkedő növekedést tapasztaltak Dániában (+6 800) és Hollandiában (+5 900).Az elektromobilitás jövőjének formálása: A Škoda a negyedik legnépszerűbb elektromosjármű-gyártó Európában, az Elroq pedig a kontinens második legkelendőbb modelljeAz akkumulátoros elektromos járművek kiszállításait tekintve Németország (51 000 darab; +106,6%), Dánia (16 700; +191%) és Hollandia (15 100; +300%) bizonyultak a Škoda legerősebb piacainak. A cseh piacon a járműgyártó 6 000 tisztán elektromos járművet adott át ügyfeleinek, ami 245,7 százalékos növekedést jelent.Európa Škoda számára kulcsfontosságú piacán (EU27+4) az akkumulátoros elektromos és hálózatról tölthető hibrid modellek az összes Škoda-értékesítés 25,7%-át tették ki, ami 116,5%-os növekedést jelent az előző időszakhoz képest – vagyis minden negyedik eladott Škoda konnektorról tölthető modell volt. Az Elroq a térség második legnépszerűbb elektromos járműve lett, miközben Csehországban, Dániában, Hollandiában és Szlovákiában az eladási listák élén végzett. Németországban, Ausztriában és Svájcban a kompakt SUV a három legkeresettebb modell között szerepelt. A nagyobbik Enyaq a hetedik helyet szerezte meg Európa legnépszerűbb tisztán elektromos modelljei között, miközben a top háromba került Csehországban, Finnországban, Svájcban, Ausztriában és Szlovákiában.Az akkumulátoros elektromos modelljeinek sikere révén a Škoda a negyedik helyet szerezte meg a legkeresettebb elektromosjármű-gyártók rangsorában, 6,8 százalékos piaci részesedéssel.Modellkínálat: az elektromosított modellek kiszállítása több mint duplájára nőtt, az Octavia továbbra is a vásárlók első számú választásaAz Octavia továbbra is a Škoda legnépszerűbb modellje, 190 300 darabos globális értékesítéssel, ami 11,8 százalékos csökkenést jelent. A 2020 óta piacon lévő negyedik generáció nemrég átlépte az egymillió eladott darabot. A mérföldkőnek számító jármű Csehországban talált gazdára. Az Octaviát a Kodiaq (130 400 eladott modell), a Kamiq (125 900) és a Fabia (119 100) követi.Az elektromos hajtású járművek (BEV és PHEV modellek) kiszállításai az előző évhez képest több mint a duplájára nőttek: a Škoda 174 900 tisztán elektromos és 43 800 hálózatról tölthető hibrid modellt szállított ki, ami összesen 218 700 járművet jelent – 117,5%-os növekedéssel.Tovább erősödik a nemzetközi jelenlét: rekordteljesítmény Indiában, növekedés Törökországban és Észak-AfrikábanA Škoda Auto nemzetközi terjeszkedési stratégiája sikerrel valósul meg. Rekorderedményt ért el az indiai piacon az járműgyártó, 70 600 járművet szállított le, ami 96,1%-os növekedést jelent. A növekedést elsősorban a nagy kereslet hajtotta a helyben gyártott Kylaq SUV iránt, amely a népszerű négy méter alatti kategóriában versenyez. A Škoda Auto megerősíti pozícióját az ASEAN-piacon: Vietnámban tavaly indult el a Slavia és a Kushaq modellek CKD-gyártása a Thanh Cong Csoporttal együttműködésben. A Škoda Auto belépett a szaúd-arábiai piacra is, megerősítve jelenlétét a Közel-Keleten.A Škoda értékesítései tovább erősödnek Törökországban (45 100 jármű; +6,8%), valamint Észak-Afrikában is, különösen Marokkóban (6 000 jármű; +37,1%) és Egyiptomban (5 300 jármű; +32,9%).